2010. jún. 25.

4.fejezet 


Először azt hittem, hogy meg fog csókolni, lehunytam a szemem és már vártam mikor érinti meg az ajkaimat. A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről.


  – Azért köszönöm, tündérkém – suttogta a fülembe, majd elengedett.


 Gyorsan kinyitottam a szemem, de már nem volt sehol. Kábán néztem a folyosón arra amerre sejtettem, hogy mehetett. Te jó ég én tényleg azt hittem, hogy meg fog csókolni! Hova tettem az eszem? Nem vagyok normális! Majd pont engem szeretne megcsókolni, amikor nálam százszorta szebb lányok ájuldoznak utána. Na, nem mintha én azt tenném, de bizsergetően jó érzés volt a karjaiban lenni. Minden érintésének nyomán forróság öntött el, és életemben először akartam, hogy megcsókoljanak. De még mennyire vágytam a csókjára! Tényleg nem vagyok normális. Nem tudom mi üthetett bele, de ő sosem fog másként rám tekinteni, mint a kishúga barátnőjére. Amúgy meg nem mindig ilyen kedves velem. A fene sem tudja az okát, miért, de általában inkább került. Még sosem ért hozzám, még véletlenül sem, nem, hogy ilyet csináljon. Milyen furcsaság jöhet még ma? Ez a nap már túl sok nekem! Na, nem mintha nem esett volna jól ez a fajta közeledés Jasontől, mert nagyon is jól esett. Viszont amilyen érzést kiváltott, az megijeszt. A csengő hangja rángatott vissza a valóságba. Gyorsan elindultam a következő órámra, ami matek, Mr. Benett-el.




Az óra nagyon hamar eltelt. A gondolataim abszolút nem a térgeometria körül forogtak. Alig vártam, hogy megszólaljon a csengő. Már nagyon izgatott voltam az esti buli miatt.


Még lett volna egy bioszom, de Mr. Waskes, Blake apukája továbbképzésen volt, ezért az órát elengedték, péntek lévén. Mivel nővérkémnek még volt egy órája, így nem vártam rá, és busszal mentem haza.


A szobámba érve ledobtam az íróasztalom mellé a táskámat. Copfba fogtam a hajam, majd a gardróbszekrényemből kivettem kedvenc rövidnacimat és hozzá egy sárga topot. Elmentem a fürdőmbe átöltözni, majd belebújtam a plüsis papucsomba, és elindultam a konyhába enni. Gyorsan csináltam magamnak egy sonkás szendvicset. Miután megettem eltakarítottam magam után, és felszaladtam Cat szobájába, és belevetettem magam a szekrényébe, valami jó kis rucit keresve. Még mázli, hogy egy a méretünk. Gyorsan meg is találtam a keresett szerelést. Bevittem a szobámba és leterítettem az ágyamra. Nem sokkal ez után hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.

– Szia, hugi! Találkoztam Blakékkel. Szóval akkor este party? De ugye tudod, ho… – még mielőtt befejezhette volna a mondandóját, közbevágtam, úgy is tudtam, hogy vásárolni akar menni.


– Én már kiválasztottam a ruháid közül, amiben megyek, szóval te is csak túrd fel a szekrényem! – a mondandóm végére már le is értem a földszintre, ahol a nővérem volt, így még pont láttam a durcás ábrázatát.


– De miért nem megyünk vásárolni? – könyörgő szemekkel nézett rám, de láttam, hogy a szája sarka föl-föl ugrik. Alig bírta visszafogni a mosolyát, hogy a könyörgése hiteles legyen.


– Ünneprontó! – húzta fel az orrát és sértődötten felcammogott a lépcsőn. A tetején még megállt és vissza szólt.


– Csak, hogy tudd, a smink és a haj az én reszortom – jelentette ki győzedelmesen és már csak a szobájának ajtócsapódását hallottam.


– Ettől féltem – motyogtam az orrom alatt, miközben én is elindultam a szobámba. Nem mintha nem csinált volna jó frizurákat, vagy sminkeket, de én nem szeretem túlcicomázni a dolgokat, vele ellentétben.


10 perc múlva olyan vidáman jött be a szobámba, mintha nem is sértődött volna meg. Ő már csak ilyen, sosem tudott senkire igazán és sokáig haragudni.


– Lássuk milyen a választék? – rám mosolygott, majd fejest ugrott a szekrényembe.


Sokáig csak annyit lehetett hallani, hogy „ez sem jó, ez sem jó”. Nem tudom mennyi idő tehetett el, de egyszer csak egy hatalmas sikoltásra ébredtem. Szép, szóval elaludtam.


– Ez az, igeeeeen! – hallottam meg végül Cat örömkiáltását, aki közben kirontott a gardróbból, és elém tette a választott szerkót.


– Na, milyen? Ugye, hogy szupi? Már teljesen kiment a fejemből, hogy neked ilyen is van. Igaz még egyszer sem láttam rajtad.


– Tényleg jó ruci. De ha nem tudnád ezt magadnak vetted, csak anya megmondta, hogy több party szerkót nem vehetsz magadnak, ezért azt mondtuk, hogy az enyém.



– Jaj, tényleg! Hogy neked milyen jó a memóriád! Teljesen kiment a fejemből. De a mellékelt ábra is mutatja, hogy anyának nem volt igaza. Kellett ez a ruci, különben nem tudnék miben menni – mosolygott rám győzedelmesen. – De most készüljünk, mert nem lesz időnk a tökéletes sminkre és frizurára – sietett a szobájába felöltözni. Én is nekiálltam az öltözködésnek. Cat gyorsan kész lett a sminkemmel, és nem is lett annyira durva. A hajammal sem szöszölt sokáig, ellenben neki 2 óra kellett a saját sminkjéhez, és frizurájához. Elég klassz lett, de hát Cat mindig jól néz ki. Fél 10-kor indultunk is otthonról. Anyáéknak hagytunk egy üzenetet, bár kétlem, hogy hajnalnál hamarabb hazaérnének.


A parkolóba érve már mindenki ott volt, ugyanis késtünk fél órát. A Los Angeles-i forgalom szörnyű. Ha csak két utcával akarsz arrébb menni az is legalább egy órába telik. Imádok itt élni, de a közlekedést ki nem állhatom. Leparkoltunk egy fekete, sötétített ablakú BMW mellé. Nagyon jól nézett ki az autó. Köszöntünk a többieknek, és elindultunk a bejárat felé. Meglepetésemre megláttam Jasont a haverjaival. Ő is észrevett és elindult felém. Megragadta a derekamat és adott három puszit, a harmadik a szám sarkára sikerült. Úgy nézett rám, mint egy gyerek, aki épp egy rossz csínyt követett el, majd rám mosolygott. Aztán hirtelen elkomolyodott. Szorosabban fogott és olyan dühvel nézete a mellettünk elmenőket, hogy azt hittem egyből nekik ugrik. Megragadta a kezem és elkezdett befelé húzni egy szó nélkül. Értetlenül néztem a barátaimra, de ők az előző jelentből úgy látszik semmit sem vettek észre. Ők is elindultak utánunk.


Bocsánat a késésért!!!!!!!!!!!!!! Ígérem az izgalmakra már nem kell sokat várni!!!;)

Melanie szobája:

Cat szobája:























2010. jún. 18.

3. fejezet


Az egész órát végigleveleztük. Alig várom már az estét. Remélem, a többiek is jönnek majd. Nagyon kíváncsi vagyok arra az új helyre. A következő órám ének volt, amin sajna egyedül vagyok. Mármint egyik barátom sincs itt, mert haladó csoportban vagyok, ami annyit tesz, hogy akinek egy kicsi remény van rá, hogy fejleszthető a hangja, az már is a haladó csoportba kerül. Sajnos én is oda kerültem. A legszörnyűbb nem is az, hogy Lotte-ék nincsenek itt, hanem az, hogy tőlünk mindig választanak ki valakit, aki részt vesz az adott évben előadandó musicalben. Az előadásra év végén kerül sor, és egész évben próbálnak rá. Hála az égnek engem még nem választottak ilyen szerepre, aminek rendkívül örülök, mert rettenetesen utálok szerepelni. Még azt is utálom, ha a barátaim a kelleténél több figyelmet szentelnek nekem. Nem szeretek középpontban lenni, olyankor mindig elrontok valamit. Zavaromban mindig elkezdek hadarni, aminek az a vége, hogy senki sem érti, és kezdhetem előröl az egészet. Pedig én csak minél hamarabb túl szeretnék rajta lenni. Sosem értettem azokat a lányokat, akik a népszerűségért bármire képesek. Mi jó abban, ha mindent tudnak rólad? Szerintem semmi. 
 – Jó napot mindenkinek – a gondolataimból Mr. Farrow hangja rángatott vissza a valóságba. 

 – Jó napot, Mr. Farrow – köszöntünk kórusban. 

 – Tudom, hogy péntek van, és már alig bírtok magatokkal, de azért próbáljatok meg figyelni. Mr. Farrow írtó rendes tag. Az egyik kedvenc tanárom. Nagyon fiatalos, és kedves, de ha színdarabról van szó, akkor kíméletlen, ugyanis a felesége a drámaszakkör tanára, és mindig ő állítja össze a színdarabokat minden éven. Akik szerepelnek benne, nem csak órák után foglaltak 2 órán keresztül, de (ha musical-ről van szó) még énekórán is csak ők gyakorolnak, a többiek meg azt csinálnak, amit akarnak.

 – Mr. Farrow az idén milyen darabot ad elő a színjátszó kör? Mi lesz a szerepem? Már annyira kíváncsi vagyok!! – ó igen, Miss Tökéj, aki minden éven szerepel a darabokban. Na, ő az a lány, aki nem lennék. Annyira oda van magától. Állandóan csak a tükörben nézegeti magát. Már, ha egyáltalán látja, mert amekkora arca van, kétlem, hogy beleférne a tükörbe. Ami a legrosszabb, a szekrényében tart magánál egy váltóruhát, és ebéd után mindig átöltözik! Hogy miért, ne kérdezzétek, halvány gőzöm sincs róla. Fura egy bige annyi szent, bár azt el kell ismerni, hogy jó hangja van, és imád szerepelni. Az isten is színésznőnek teremtette. Tesin rendszeresen görcsöl a hasa, ami heti négy alkalom. Az ember azt hinné, hogy méh gyulladása van, de mindenki tudja, hogy csak színlel, kivéve a tanárt, akit a női problémákkal igencsak zavarba lehet hozni. 
  
– Természetesen ma arról is fogunk beszélni, Summer. Sőt, a házi is ahhoz fog kapcsolódni. Remélem, mindenkinek elnyeri a tetszését, ugyanis a házi az lesz, hogy ki kell választani egy dalt a darabból, és jövő hét pénteken előadni az osztály előtt. Szóval az előadandó mű a Szépség és a szörnyeteg című musical, ami több mint egy tucat éve hódítja meg az egész világ közönségét. A New York-i Broadway-n a siker akkora volt, hogy az 1994-es bemutató után 13 évig volt műsoron a darab. Ez a családi musical a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséjéből készült, az első olyan animációs filmből, amelyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film kategóriájában. A film a Legjobb filmzene – amely azonos a musical zenéjével – és a Legjobb betétdal kategóriában két Oscar-, és különböző kategóriákban öt Grammy-díjat kapott! Akkor ennyit a musicalről, most jöjjön a történet, bár szerintem mindenki ismeri. A kedves és melegszívű Belle egy kis francia falucskában él édesapjával, akit egy nap foglyul ejt a szomszédos elátkozott kastély szörnyű ura. Hogy kiszabadítsa apját, Belle önkétes rabságot vállal a fenevad otthonában, ám legnagyobb meglepetésére barátokat lel az elvarázsolt kastély életre kelt tárgyaiban. Segítségükkel lassan rájön, hogy a látszat csal: a szívtelennek hitt szörnyetegbe sokkal több érzés szorult, mint saját udvarlójába, az erőszakos és nagyképű Gastonba... 

Előre utálom a jövőhét pénteket. Ki kell állni az egész osztály elé és elő kell adni egy dalt. Remek, hát ez igazán nagyszerű. Majd csak túlélem valahogy. Mikor csengetnek már ki? Az óra hátralevő részében hallgathatom Summert és a slepjét, hogy biztosan ő fogja megkapni a női főszerepet, és, hogy milyen jó lesz majd Jasennel játszania, mert, hogy tuti övé lesz a férfi főszerep. Ja, igen, ha még nem mondtam volna, Jasen Greene, a barátnőm Jasmine bátyja, a suli egyik legnépszerűbb sráca. Ő már végzős, de mindig részt vesz a suli darabokban. Summer meg elhatározta, hogy nekik egy párnak kell lenniük, mert a suli legnépszerűbb emberei. Én nem tudom, mit képzel magáról az a liba. Igaz, hogy Jasennel nem vagyunk valami jóban, de azért ilyen csajt még neki sem kívánnék. Persze nem azt mondom, hogy utáljuk egymást, szó sincs róla, csak valahogy mindig olyan furán viselkedik velem. Hol közvetlen, akkor nagyon jó fej, hol meg nagyon rideg, olyankor meg nagyon tapló. Ezen igazodjon ki valaki, mert én már belefáradtam, hogy megértsem. Pedig ha nem lenne ilyen hangulatember, még tetszene is. Gondolataimból a csengő ébresztett fel. Összeszedtem a könyveimet és elindultam az ebédlő felé. Az ebédlőbe érve rögtön észrevettem a többieket. 
  
 – Szia csajszi, olyan siralmas fejet vágsz. Mi történt? – Blake huppant le a mellettem lévő székbe a barátja öléből, és érdeklődően nézett rám. 

 – Semmi különös, csak jövő hét pénteken elő kell adni egy dalt az osztály előtt, és tudjátok, hogy mennyire szeretek szerepelni – vágtam egy fintort a mondat végén. 

 – Ó te szegény, majd ki bírod valahogyan. Nyugi, nem halsz bele. Addig amúgy is még sok idő van, és még ma bulizni is megyünk a Cold Íriszbe. Szóval most inkább csak arra koncentrálj. Rá érsz később görcsölni – mosolygott rám kedvesen, majd a többiek felé fordult. 

 – Szóval skacok, ki tart két, pontosabba három bombázóval, ugyanis Cat is biztos jön – ölelt magához, és kérdőn nézett a többiekre. 

 – Sajnálom, de én nem tudok menni. Christopher ma mutat be a szüleinek – le hajtotta bánatosan Jasmine a fejét, és bocsánatkérően lesett fel a pillái mögül. 

 – Hohó, Min, és az esküvő mikor lesz? Amúgy meg gondoltam, hogy te nem jössz. Sosem jössz velünk sehová. Na de válaszolj, nem is mondtad, hogy ennyire komoly – piszkálta Blake, mire szegény Min teljesen elvörösödött. Segélykérően nézett rám. Sosem szeretett összeszólalkozni senkivel, márpedig Blake ennek tudatában előszeretettel kínozta. 

 – Blake, hagyd, már békén! Miért fáj ez neked? És miért baj az, hogy Chris bemutatja a családjának? - láttam, hogy már nyitja a száját, de közbeszóltam. 

 – Ne válaszolj, kérlek, költői kérdés volt. Amúgy meg nem mindenki olyan parti arc, mint te. Nem mindenki szeret állandóan pörögni. Miért nem tudsz róla soha leszállni? Állandóan csak szekálod! Hagyd békén! Piszkálj olyat, aki esetleg vissza is szól, vagy aki megérdemli, de Mint hagyd békén! Nem tehet róla, hogy visszahúzódóbb, és nem szeret bulizni. Nem az ő világa és kész. Szóval inkább beszéljünk arról, hogy hol talizunk, mikor, és meddig leszünk? Rendben? – vontam fel kérdőn a szemöldököm. Jasmine hálásan nézett rám és egy köszönömöt tátogott. Én csak rámosolyogtam. 

  – Szerintem talizzunk 10-kor a pub parkolójában. Aztán majd meglátjuk meddig maradunk – nézett kérdőn a társaságra Zac. – Blake még egy kicsit fujtat! Ilyenkor rosszabb, mint egy macska, de általában hamar lenyugszik. Az ebéd végén mindenki megindult a terem felé. Én mentem ki utoljára. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon, ami miatt megtorpantam. 

  – Köszönöm, hogy kiálltál a húgomért, rendes volt tőled – suttogta hátulról a fülembe egy ismerős hang, Jason. Úgy látszik, most a közvetlen hangulatában van – mosolyodtam el.

  – Nincs mit, Min az egyik legjobb barátnőm – mosolyogtam fel rá, majd lassan felé fordultam, de a derekamat még mindig nem engedte el. Így amikor fordultam végigsimított körbe a derekamon. Mikor már szemben voltam vele, még közelebb vont magához, majd lehajolt (mert jóval magasabb volt, mint én). Egyre lejjebb hajolt és tekintete rásiklott az ajkaimra. 





2010. jún. 10.

2. fejezet


A terem ajtajánál vettem egy mély levegőt. Bekopogtam, majd beléptem. Az osztályban hirtelen minden tekintet rám szegeződött. A tanárnő dühösen nézett és kérdőn felvonta a szemöldökét. Gyorsan megköszörültem a torkom, majd a gyors futás miatt bekövetkező nehéz légzés folytán, akadozva megszólaltam.


  – Bo…Bocsá...nat a ké...késés…ért Mrs. Benett. Nem fordul elő többet – Mély levegőt vettem és lehajtott fejjel elindultam a helyemre, Charlotte mellé. Eközben a tanár feje a méregtől teljesen vörös lett. Sosem értettem, min húzza így fel magát. Már vártam mikor robban.


  –– Mindig ezt mondja, ehhez képest minden péntek reggel megzavarja az órámat! Ha nem képes időben beérni, akkor be se tegye a lábát! – sipítozta rák vörös fejjel. Amikor már azt hinné az ember, hogy ennél fülsértőbb már nem lehet, és túl van a nagyján, akkor kezd még csak rá igazán.
  – MEGÉRTETTE?! Maga miatt nem lesz idő befejezni az órát! Nézze meg, mindjárt kicsengetnek! –szinte már a haját tépte. Ennek nem diákok közt kéne lennie, hanem gumiszobában, a dühkitöréseit elnézve. És bizony ki is csengettek. Amúgy, ha őszinte akarok lenni, nem miattam nem fejezte be, mert ha nem tart kis előadást, ami persze mindig ugyan az (igazán újíthatna már), akkor simán lett volna idő. Természetesen még mindig mondta, én meg csak bólogattam, majd mikor kicsengettek, felpattantam, és mint akit ágyúból lőttek ki úgy rohantam a folyosóra, magára hagyva a tajtékzó sárkányt.


  – Viszlát, Mrs. Benett! – köszöntem el, miközben sepertem az ajtó felé.
  – Még nem fejeztem be! Azonnal gye… – a mondat végét már nem hallottam, mert már a folyosón voltam. Minden péntek reggel ez van. Már előre tudom, hogy mit fog szónokolni, ezért nincs is kedvem végighallgatni. Ezért még biztosan kapni fogok, mert a sárkány nem nyugszik. Addig okádja a tüzet, amíg valamit, vagy esetemben valakit, le nem éget. Valahogy nagyon a bögyébe vagyok. Ha nem kések, akkor is mindig baja van velem. A fene sem érti ezt a nőt. Nem csoda, hogy a férje is elhagyta. Az viszont csoda, hogy két évig is kitartott mellette Mr Benett. Az tény, hogy nem ronda. Rövid fülig érő barna haja, zöld szeme van. Azt is mondhatnám, hogy ha nem ráncolná állandóan a homlokát, és a szeme nem szórna állandóan szikrákat, és nem lenne ilyen elviselhetetlen természete, hogy szép. De hát mindezek vannak, tehát maradok annál, hogy tűzokádó sárkány. Valamikor kedves lehetett, de annak nyomát sem látni már. Ami a legdurvább, hogy még csak 35 éves, de már annyira belefáradt a tanításba, mint egy 70 éves. Azt nem értem, hogy ha nem szeret tanítani, akkor meg miért csinálja… Vagy szereti kikészíteni, és megkeseríteni diákjai életét? Mert akkor teljes lehet a boldogsága…


  – Na, ma reggel még is mi az oka a késésednek? Várj, kitalálom. Cat nem tudta eldönteni melyik cipőjét vegye fel – szakított ki gondolataimból Blake szokásos csipkelődése.


  – Nem, ma miattam késtünk. Elaludtam – vallottam be szemlesütve. Amint eszembe jutott az álmom, kirázott a hideg. – Az meg, hogy lehet? – álmélkodott Blake, egy kis mosollyal a szája szélén.


  – Hát csajszi, azt hiszem mégsem vagy tökéletes. Pedig... – Zac egy csókkal barátnőjébe folytatta a szót, amivel egy jó hosszú szóáradatot akadályozott meg, legnagyobb örömömre. Sose szerettem, ha előttem nyalják, falják egymást, de most mégis örültem neki. Egyáltalán nincs jó kedvem, és nem szeretném megbántani azzal, hogy nem figyelek rá. Márpedig állandóan elkalandozom, és gondolataim csakis az álmom körül forognak. Egyszerűen nem értem.


  – Szasztok, srácok – jött oda hozzánk Ryan és Lotte. Igen, ők is egy pár. Persze, ők azért nem teszik ki az ablakba a kapcsolatukat olyan látványosan, mint nagyszájú barátosném és annak lökött pasija.


  – Héj, Zac! Kimászhatnál végre a csajod szájából, mert el fogunk késni – bökte hátba nevetve Ryan.


  – Jó van, megyek, már ne sürgess! Inkább te is kösd le magad – bökött Zac a fejével morcosan Lotte felé. Ryan kérdőn nézett barátnőjére, aki egy gyors csókot nyomott ajkaira. -


  – Na jó, én ezt nem bírom, ti csak szórakozzatok, a gyertyatartó most tovább áll. Sziasztok – válaszként csak hümmögést hallattak. Szemforgatva elindultam a következő órámra, ami Irodalom volt. A terembe érve leültem a helyemre és vártam, hogy Blake mikor esik be. A tanár már vagy 5 perce bent volt, amikor betoppant.


  – Bocsánat a késésért, Mr. Gomez, de sürgősen fel kellett keresnem a női mosdót – mosolygott bűnbánóan a tanárra.


  – Semmi baj Blake, ülj gyorsan a helyedre – intetett a mellettem lévő helyre a tanár. Alig, hogy leült, egy papírt tolt elém:
                                       
Nem lenne kedved este bulizni egy jót? 


 Lehet, hogy jó lesz egy kis buli, legalább kiverem azt az eszement álmot a fejemből. Mert más sem jár a fejemben. Vajon ma is arról a helyről fogok álmodni? A csudába vele, nem érdekel, el kell felejtenem. Blake pisszegése rángatott ki gondolataim közül.


  – Mi van? – kérdeztem nagyon halkan, nehogy a tanár meghallja, mert mára már elegendő hegyi beszédet hallgattam, Mrs. Benett előadásában.


  – Talán válaszolhatnál! – bökött a cetlire. Bocsánatkérően néztem rá, mire ő csak a szemét forgatta. Gyorsan ráfirkantottam a választ.


 De hol? Ja és Catnek is szólok! Tudod, hogy őt ilyenekből nem lehet kihagyni.


Bizony, Cat egy hatalmas parti arc. Minden buliban benne van. Imád pörögni. A buli az nem buli az én duracellel felturbózott nővérkém nélkül. Néha idegesítő ennyi energia, de őt már így szeretjük. Mindig képes jó hangulatot csinálni. Ráadásul bármire hajlandó, hogy ha szomorkodó van a közelében, valami úton módon legalább egy kis mosolyt kicsaljon belőle.


Persze, még szép! Cat nélkül nincs buli! Amúgy arra az új helyre gondoltam, ami múlt héten  nyílt. A neve nem jut eszembe, valami Clodrisz, vagy mi a csuda. 




Szerintem Cold Írisz. Benne vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, inkább mégsem. Cat biztos új rucit akar majd venni. Jaj, ne már!


Egyszerű, ő választ vmit a te ruháid közül, így máris új van neki! Mázli, hogy egy a méretetek.