6. Fejezet
Elindultam a többiek felé, de hirtelen egy kéz visszarántott, aminek következtében fájdalom nyilallt a karomba. Dühösen fordultam fogva tartóm felé.
- Jason mit akarsz? – kérdeztem egy kicsit ingerültebben a kelleténél. Lenéztem a karomra, amit szorított, majd dühösen rámeredtem, de nem kapcsolt. - Fáj! Légy szíves engedj el! – Hirtelen lenézett a karomra, majd pillantása az arcomra esett. Mintha egy pillanatra ellágyult volna a tekintete, de olyan gyorsan lett megint haragos, hogy biztosan csak a szemem káprázott. A szorításból engedett, de még mindig fogva tartott.
- Mit akart tőletek Alex? – fúrta haragos tekintetét az enyémbe. Vajon miért utálhatja ennyire? Egyáltalán honnan ismerhetik egymást, hiszen látszólag nem egy körben mozognak. Egyáltalán nem értettem mire fel ez a nagy hűhó, de nem úgy tűnt, hogy ha megkérdezném, válaszolna is. Felnéztem dühös arcára. Nem… tényleg nem mondana semmit. Hogy őszinte legyek egy kicsit megijesztett. Még nem láttam ilyen dühösnek, mindig ő volt számomra a megtestesült nyugalom. Azt hiszem, ezt a dolgot jobb, ha még egyszer átgondolom. Fura, hogy egy olyan semmiségen pattog, hogy a mixer srác a rendelés felvételén kívül még megpróbált kedves is lenni, ami valljuk be őszintén, csak is Cat miatt lehetséges, hisz csak a vak nem látja, hogy bejönnek egymásnak. Ezen a gondolatomon el is mosolyodtam, de egy szorító érzés eszembe juttatta, hogy Jason még mindig a válaszomra vár.
- Ugyan, miért húztad így fel magad? Mit akarhatott volna a rendelésünkön kívül? – Biztos Cat számát, de ezt már nem kötöttem az orrára. – Amúgy meg, ha mást akart volna, ahhoz sem lenne túlzottan sok közöd. – Lehet kicsit durva voltam, de akkor sincs joga ahhoz, hogy csak így rángasson és kérdőre vonjon. Semmi köze hozzám. Ha meg akar valamit, akkor azt mondja. Rávillantottam egy gúnyos mosolyt, majd karomat kirántva a kezéből indultam volna tovább, de megállított.
- Ne játssz velem, Melanie! Komolyan kérdeztem! - Dühösen nézett rám, és hogy nyomatékot adjon szavainak ismét megszorította a kezem. Felszisszentem a fájdalomtól. Le merem fogadni, hogy holnapra belilul. – Amúgy meg több közöm van hozzá, mint hinnéd – rántott még közelebb magához. Most már tényleg kezdtem megijedni tőle.
- Nem tudom mi bajod, vagy mi húzott így fel, de légy szíves engedj el, mert fájdalmat okozol. Amúgy meg azzal beszélgetek, akivel és arról, amiről akarok! – Dühösen meredtem rá, megrántottam a karom és választ sem várva, sietve elindultam Blakékhez. Hátranéztem, hogy jön-e utánam, de már nem volt sehol.
- Héj, csajszi! Hol voltál? Már kezdtünk aggódni! A mi kis rózsaszín ködbe burkolózott kicsi Cat-ünk sem tudta merre vagy. Bár ha egy bomba robbanna mellette azt sem venné észre, csak a füstöt és azt is csak azért, mert zavarná a szexi pultosra való rálátását – vigyorgott rám mindentudóan. – Szóval hol is voltál? Csak nem... – mosolygott, majd hirtelen a hátam mögé nézett és a mosolya még szélesebb lett. Oda-vissza kapkodta a tekintetét köztem és a felénk közeledő között és közben levakarhatatlan vigyor terült el az arcán. Elmosolyodtam én is, de amikor megfordultam, hogy lássam kinek is örül ennyire a mosolyom lehervadt. Jason úgy nézett rám, mintha mi sem történt volna. Mellém érve rám mosolygott, amit nem tudtam viszonozni. Sajnálom, de én nem tudok ilyen gyorsan váltani. Egyet tudtam, hogy most nem tudok a közelében lenni. El akartam menni minél gyorsabban. Hangulatváltozásomat Jasmine is észrevehette, mert homlokráncolva meredt hol rám, hol meg a bátyjára.
- Mi a baj? – kérdezte, majd Jasonre nézett. Én csak megráztam a fejem, de az arcát látva tudtam, hogy nem úszom meg ennyivel. Mégsem mondhatom meg, hogy megijedtem a testvérétől, sőt félek tőle. Még mindig kiráz a hideg, ha a dühös tekintetére gondolok.
- Nincsen semmi baj – mosolyt erőltettem magamra, amit viszonzott. Gyűlöltem neki hazudni. – Elszaladok gyorsan a mosdóba – és már indultam is. Még láttam, amint Min odamegy Jasonhoz, de inkább nem figyeltem tovább.
Szétnéztem, hogy merre egyszerűbb eljutni a mosdóba, majd gyorsan elindultam. A mosdóba beérve felfrissítettem magam, majd a csap két oldalán megtámaszkodtam. Csak meredtem a tükörképemre és mélyeket lélegeztem, majd behunytam a szemem, mielőtt felegyenesedtem. Már indultam volna ki amikor a tükörben észrevettem a karomon öt szabályos ujjnyomot. Ez remek, nem csoda, hogy még mindig lüktet a karom. Hangosan kifújtam a levegőt, miközben még még mindig a vörös foltokra meredtem a kezemen. Ez egy állat, mi a fenének kellett így megszorítania a karom. Az biztos, hogy amit mondok neki, azt nem teszi zsebre. Dühösen indultam el kifelé.
Azt hiszem, őszintén megállapíthatom, hogy nagy csávában vagyok. Amint tekintetünk találkozott, egy másfajta fullasztó érzés kerített hatalmába. Csak bambán bámultam, egyszerűen nem bírtam kinyögni semmit. Az sem túlzottan zavart, hogy még mindig a karjaiban tart és aggódó tekintettel néz le rám. Sőt…!
